Korábbi események összefoglalója

Egyesületünk 2002. évi alapítása óta számtalan, borral kapcsolatos eseményen vett részt, gyakran a szervezésben is segítve a rendezőket. Egyre több „boros” rendezvényt kezdeményezünk mi magunk is, illetve jótékonysági akciókat is indítunk a rászorultak javára.

 

Aktív szereplői vagyunk az Egri Bikavér Ünnep, az egri Bormustra, Borszalon, Borszentelés, az Aranytőke borverseny, a Szépasszonyvölgyi borverseny eseményeinek, és az Egri, valamint az Egerszóláti, Egerszalóki és Novaji Szüreti Napoknak. Díjat alapítottunk az Egri Bikavér Ünnepén, a Legjobb Bikavér és Étel harmóniája néven.

 

Minden évben borászbált rendezünk, ezzel szeretnénk Eger szép borait népszerűsíteni. A bál tombolabevétele mindig jótékony célt szolgál.

 

Évente megemlékezünk Gál Tibor világhírű egri borászról, aki 2005-ben hunyt el. Egyesületünk az önkormányzat támogatásával a Városfal utcában emlékparkot alakított ki Gál Tibor emlékére, ahol születésének 50. évfordulójára készült emlékmű is idézi a tragikus sorsú borász alakját.

 

Hagyományteremtő szándékkal alakítottuk ki a Vincellér emlékparkot is, ugyancsak az önkormányzat támogatásával. A park az egri szőlőtermelőknek, szőlőnemesítőknek, borászoknak állít emléket: minden évben egy kiemelkedő személyről emlékezünk meg egy fa elültetésével.

 

Egerben 2010. a Bor Éve volt. Ennek kapcsán megválasztottuk az Egri Borbarát hölgyek borát, és „Női Bor-Showt” is rendeztünk a Bikavér Borházban.

 

Munkánkat elismerve 2010-ben Eger Város Önkormányzata Eger Szőlő- és Borkultúrájáért érmet adományozott egyesületünknek.

 

Havonta találkozunk, szakmai előadásokat szervezünk, tematikusan látogatjuk az ország borvidékeit. Többen elvégeztük a Borakadémia és a WSET tanfolyamait.

Login Form